Anime Series HUN-Sub
Főoldal Projektek A Csapat Egyéb Belépés

 

 

 

 

 

 

 

Oldal Hírek

2015-2016. Téli Szezon

2016.01.04. 21:23, jibraB

Kicsit megcsúszva, de íme az egyetlen sorozat, amit vinni fogunk a Téli szezonból ^^" 

 

Sajnos nem, hogy letudtunk volna projekteket, de még sikerült felhalmozni pluszba, így most ennél többet nem merünk, egyébként nem mintha annyira ellennénk havazva jó animékkel, így legalább nem fáj a szívünk. Az Akagami no Shirayukihime első évadával sem végeztünk még, úgy hogy nem ígérjük, hogy egyből premierrel fogjuk indítani, ami egyébként január 12-én lesz. Viszont most már várható lesz haladás, mivel Mizeria átvette a projektet. Első körben viszont a K-t igyekezzük befejezni, aztán folytatjuk csak az Akagamit. Egy Movie is becsúszik azért, de ezt mind tudjuk, hogy minimum egy fél évet kell várni, mire kiadják. Tehát valamikor nyárra várható a Eiga High Speed!: Free! Starting Days, szintén Mizeria által.

2015. Őszi szezon

2015.09.15. 18:44, jibraB

Hamarosan kezdődnek az őszi szezonos animék, így veletek is megosztjuk, hogy tőlünk mik várhatóak. Mivel jól megvagyunk csúszva az előzőekkel is, így sok projektet ismételten nem tudunk vinni. Na de íme:

 

A K Return of Kings animét Mizeria keze munkája lesz és igyekszünk még a kezdete előtt befejezni az első évadot és a Moviet is. A hivatalos vetítés kezdete október 3-én várható. Az Owari no Seraph: Nagoya Kessen Hen pedig ugyan úgy ahogy az első évadot és a mangát is NnOoTtSsEe viszi majd. A hivatalos vetítés kezdete pedig október 10-én várható.

+ 1

Érkezik a Hidan no Aria AA új évada is 4 év után. Sajnálatosan anime fordító hiányában most nem tudjuk vinni. Ha csak időközben egy csapat fel nem ajnlkozik közös projektre vagy egy manga fordítónk aki becsülettel tudja vinni. Természetesen, ha ebből egy sem valósul meg, akkor a későbbiekben bepótoljuk.

2015. Nyári szezon

2015.06.07. 20:54, jibraB

Itt az idő, hogy beszéljük a nyári felhozatalunkról. Mivel én nyáron ismételten Siófokon töltöm a nyaram nagy részét, a Horror Ház előtt így nehezebb lesz projektekkel foglalkoznom. Habár állítólag idén normális netünk lesz, aztán kitudja ^^" Tehát ez volt az egyik ok, amiért csak két projektünk lesz, illetve a megszokottakhoz híven idén sem valami nagy durranás a nyár. Na de akkor lássuk azt a kettőt.

Az Akagami no Shirayukihime úgy gondolom már csak azért is kötelező, mert a mangája is a projektjeink közt van. Egyébként majd a mangájával majd jobban fogunk igyekezni, csak jelenleg szerkesztő gondok vannak, de már időközben megoldottam és remélhetőleg az új szerki hamarosan jelentkezik vele ^^ A másik a Junjou Romantica 3. Ezt sem hagyhattuk ki a második évad miatt, amit anno vittük, igaz jelenleg az is elérhetetlen, mert anno újra akartuk gyártani, de még nem sikerült ^^ az évben azt is pótolni szeretném, illetve az első évadott is. Ez mind csak tényleg szeretném XD Ígérni nem ígérek semmit. Remélem azért elmegy ez a kettő :D Ja és egyébként mind a kettőt egy fordító fogja vinni, Shizuka. ;) 

Téli Szezon

2014.12.05. 20:52, jibraB


Kamisama Hajimemashita 2
Start: 2015. Január 06.
Fordító: Kukuru

Itt a tél, ami azt jelenti, hogy újabb szezon. Megmondom őszintén elég gyér az idei szezon új animék tekintetében. Mint x. évad azért lehet 1-2 jó művet találni. Na de a lényeg, hogy nekünk egyetlen egy projektünk lesz csak, aminek remélem elég örültök ;) A Kamisama Hajimemashita 2 és Kukuru lesz a fordítója :D Ő már ugye nem fordító nálunk, de erre a nagyszerű animére még visszatér ;) Remélem ugyan úgy meglesztek elégedve vele, mint az elsővel, mert a 7 év alatt, mióta él az oldal ez volt az a projektünk, amit a legtöbben néztek online és töltöttek le :D Remélem, hogy ennél is így lesz ;) 

Őszi szezon

2014.09.30. 22:09, jibraB

A kövi hónappal belépünk az őszi szezonos animéink startjába, így megmutatom nektek, hogy mire is lehet számítani.

Sorozat:


Donten ni Warau
Fordító: Miyuki


OVA:

 

Kuroshitsuji: Book of Murder
Fordító: Kukuru

Hybrid Child
Fordító: Még nem fixált

Ebben a szezonban csak egy sorozatot viszünk. A Donteni ni Waraut, ami azért csenghet ismerősen, mert nem is olyan rég kezdtünk neki a mangájának, minek jelenleg a 2. fejezeténél tartunk. Külön öröm, hogy ugyan úgy Miyuki fogja fordítani, ahogy a mangát is ^^ Na de ezzel több sorozat nuku. Ennek több oka is van. Kukuru távozott a fordítói pozíciójából. Ami még meg volt beszélve, illetve elmaradása van azt pótolja, de nagy valószínűséggel ezekkel vége is az AS pályafutásának. Mizeria pedig igyekszik a lemaradásait pótolni illetve a mangákkal is haladni. Ezért is hogy könnyebb legyen neki próbáljuk az animéket minimalizálni a téli szezonra. Arról meg ne is beszéljünk, hogy most nem egy anime került be a felfüggesztett projektek közé. Jooji, bunny és a Chihana részéről is. Ezeket is valahogy majd be kell fejezni. Tehát most sorozat téren ezek a tervek.
Két OVA-t azért még a szezonból beiktatunk. A Kuroshitsuji: Book of Murder gondolom várható volt a sorozatok miatt. Ezen kívül még a Hybrid Child került a palettára, aminek egyelőre még nincs lefixálva a fordítója, de biztosan le lesz  gyártva ^^
Nem túl sok, de remélem azért ezeknek is örülni fogtok :D 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
 
 


 
 


 

 

 

 

Közösségi Média, elérhetőségek:


Partnerek:




Jelentkezni bármelyik elérhetőségünkön lehet

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.